The Fighter (Harry Styles fanfiction HU)

Sziasztok!

Még sosem volt ilyen sikeres blogom, mint ez, tudom ez sem valami híres még, de nekem ez is sokat jelent! Köszönöm szépe a 41 rendszeres olvasót, a 7 kommentárt és a 36 pipát! Nem tudom elégszer megköszönni. <3

Itt van a következő fejezet, remélem tetszeni fog, viszont van egy kisebb rossz hírem az Olvasók számára, nyaralni megyek holnap Görögországba és csak 25. - én tolom haza a seggem, így addig ne számítsatok részre, a szavazás is aznap zárul le mikor jövök addig is szavazzatok a FB csoport ügyében!:)

Jó olvasást drágák!

Nadia

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

4. fejezet

Gyengéden átvettem a kézszorítót és a pumpát a nő kezéből. Egy bólintással ajándékozott meg, mielőtt eltűnt volna a függöny mögött, csak úgy tett, mint mindenki más. Engem kivéve, és Harryt. Sóhajtottam és letéptem egy papír darabot, hogy majd arra írjam a számokat. Megfogtam egy tollat, mielőtt leültem és rápillantottam. Nem tudtam elkerülni a tényt, hogy a szemei kínozták a testem fentről lefelé.

- Megmérem a vérnyomásod. A kézszorító a… bicepszedre kerül, majd levegőt pumpálok bele. Kissé szoros lesz – mondtam neki, azt mondtam vissza, amit tanultam, hogy kell mondani egy páciensnek. Nem tudtam rendesen gondolkozni az előttem lévő hatalmas izmaitól, csak azért, mert Ő egy híresség nem jelenti azt, hogy el fogok térni a képzésemtől. – Kérlek, működj együtt velem – sóhajtottam, és összetapasztottam a tépőzáras részt a kézszorítón. Őt figyeltem, láttam, hogy a szemei követik minden mozdulatomat. – Felemeled, a kezed vagy azt akarod, hogy én neked? – Kérdeztem és egy apró mosoly jelent meg ajkain.

- Megcsinálhatod – önelégülten beszélt, mire megforgattam a szemeim, megragadtam a dolgokat és kissé durván felemeltem a kezét.

- Nem vagy egy igazán kedves nővér. Tetszik – engedte, hogy normálisan csináljam a dolgom, mire kiengedtem egy sóhajt.

- Nem vagyok nővér, még – mondtam gyengéden, végleg becsatolva a tépőzárat a bicepsze körül, ami hatalmas volt. Több levegőt pumpáltam bele és éreztem, ahogyan a szemeivel engem néz. Azon voltam, hogy elkezdjem, de befeszítette a bicepszén az izmot és a tépőzár kicsit elmozdult. – Ne csináld ezt – szidtam le egy sóhajjal és megigazítottam.

- Héj, ha te nem vagy nővér, akkor sok szabadidőd van, ugye? – Kérdezte és azon voltam, hogy figyelmen kívül hagyjam Őt már körülbelül hetedjére a 48 órás ismeretségünk alatt. – Becca? – Magára akarta vonni a figyelmem, a nevem furcsán zengett ajkai közül. Utoljára pumpáltam még egy kis levegőt, mire a kézszorító teljesen kitágult. Leírtam a számait a papírra és felsóhajtott.

- A vérnyomásod okénak tűnik – mondtam neki.

- ’Okénak’ tűnik? – Kérdezte és bólintottam, nem értettem miért akarja, hogy ismételjem meg magam, mivel nyilvánvalóan elsőre is hallott engem. – Mondd el az igazat – tette hozzá, szemei összeszűkültek, amint próbálta elolvasni a papírra firkantottakat. 

- Átlagos – tájékoztattam, mire visszadőlt a kórházi ágyába. Bizonyára komolyan veszi az egészségét. Ó várjunk, hát persze, hogy komolyan veszi. Ő egy bokszoló.

- Harry, van egy látogatód! – Egy idősebb nő csiripelte az ajtó felől és gyorsan felálltam az ágyáról, megigazítottam a nadrágom és felkaptam a papírdarabot. Harry kicsit kuncogott az akciómra, de a férfi, aki felbukkant a függönyök mögül elvonta a figyelmét.

Kínosan álltam, ahogy láttam bejönni, a szemei nem találkoztak az enyémekkel, Harryn maradtak egész idő alatt. Rémültnek tűnt, valaki olyan volt, akivel nem vagyok szívesen.

- Szia, hogy vagy? – A férfi simán elsétált mellettem, megállt Harry ágya mellett. Tetoválások borították mind a két karját, az egyik elhúzódott egészen a nyakáig. Sötét, felálló haja volt. Ő is igen magas volt és fitt. Ki ez a srác?

- Nyilvánvalóan jobban vagyok – nyögött fel Harry. – Mikor mehetek el innen? – Kérdezte és a szemeim tágra nyíltak. Azt tervezi, hogy ilyen hirtelen lelép? Nem csak most hozták be?

- Hát… - A férfi egy gyűrött papír fecnit vett ki a zsebéből, megpróbálta kisimítani, mielőtt Harry kikapta volna a fehér anyagot a kezéből, összehúzta a szemöldökeit, mikor próbálta elolvasni azt a valamit. Elhatároztam, hogy elfoglalom magam valamivel, elfordultam és lecsekkoltam, amit az előbb leírtam.

- Mi a franc? – Kiáltott fel hangosan és nem tudtam megakadályozni, hogy a szemeim tágra nyíljanak. Ha rám ordított volna így valószínűleg már sírnék. Őszintén ez nem úgy hangzott, mint Ő. – Tíz mérkőzés. Az összes Londonban. Ez hihetetlen. Mi történt New Yorkkal és Olaszországgal? – Ugyanazon a mérges hangnemen kiabált, egy hangos sóhaj menekült ki a férfi ajkai közül.

- Így még nem utazhatsz. Itt kell maradnod – próbálta magyarázni a férfi, de amennyire ismerem Harryt harcolni fog.

- Szóval itt ragadtam ebben a szarfészekben?! – Harry monitorai kissé sípolni kezdtek, a szíve egyre jobban dobogott és felgyorsult, ahogy tiltakozott. – Nem hiszem el. – A hangja már csak motyogás volt és elmondhatom ekkor már Ő is meghallotta a monitorokat.

- Ez történik ha van egy átkozott autóbaleseted ebben a ’szarfészekben’, valami azt sugallja a másik férfi baszhatja és ne legyél ilyen gyerek – megfordultam, átpillantottam a férfi válla felett Harry monitorára, megpróbáltam kimaradni ebből a szörnyű beszélgetésből. Úgy tűnt minden rendben van és reméltem nem romlik el újból, aminek ha nem lenne vége még két nappal tovább itt tartaná Őt. Miért nem akar Harry itt maradni? Ez nem olyan rossz… ez nem egy ’szarfészek’, de nem mondhatom azt, hogy olyan sokszor utaztam körbe a világ részeit, hogy legyen összehasonlítási alapom.

- Mindegy, Chris. Addig jó, míg ugyanannyi marad a fizetésem. – Harry szemkontaktusba keveredett velem, mire mind a ketten kínosan fordultunk el a másiktól. Chris visszavette a papírt, beledugta a zsebébe és felém fordult. Mosolygott, hamis fehér fogak bukkantak elő.

- Bocsi, hogy megzavartalak – kért bocsánatot és visszafordult Harryhez. – Három nap múlva látlak, Harry – mondta Chris majdhogynem fenyegetően és elhagyta a szobát, a kórházi ajtó becsapódott mögötte. Harryre pillantottam, aki a kezeit bámulta, összeszorította az öklét, majd kinyitotta.

Az órára néztem, ami tizenkettőt ütött, a szemeim nagyra nyíltak. Máris ebédidő van? Elmosolyodtam magamon és az íróasztalhoz sétáltam, megragadtam a papír fecnit és elindultam a kijárathoz.

- Hova a fenébe mész? – Kérdezte Harry mérgesen és az arcom felé fordítottam egy pillanatra.

- Ebédszünetem van. Tényleg le kellene nyugodnod, ez nem tesz jót a vérnyomásodnak – mondtam neki egy önelégült mosollyal az arcomon és leléptem a folyosóra.

**

Sóhajtottam, amikor a sorban álltam a kajámra várva. Megragadtam a tálcát a kezemmel és egy csomó orvos és ápoló mögé sétáltam. A szemeim a választékra vándoroltak. Elhatároztam, hogy elveszek még egy muffint és egy vizet, nem láttam semmi étvágygerjesztőt. Az asztalok meg voltak töltve emberekkel, akiket nem ismertem, így egyedül ültem le, megfogtam a műanyagot, hogy lehúzzam a muffinomról. Felugrottam, mikor valaki leült mellém.

- Szia, most voltam Harry szobájában, de te nem voltál ott. Ironikus, azért mentem, hogy megkérdezzem, ebédelünk- e – Louis ledobta a tálcáját az asztalra és bólintottam, próbáltam magamra egy mosolyt erőltetni Harry gondolatára. A fürtjei, azok a zöld szemek. Ahogy az ajkai mozognak, olyan csókolhatónak tűnnek. Ugh, ahogy a kezei rajtam vannak, a lélegzetem kihagyott a gondolatra. Miért gondolok ilyenekre?

- Becca? – Keltette fel Louis az érdeklődésem és bólintottam.

- Um, bocsi – kuncogtam magamon és levettem az üveg vízről a kupakot, hogy belekortyoljak. – Mit mondtál? – Kérdeztem és megpróbáltam nem Harry képére koncentrálni a fejemben. Az idegessége ma megijesztett, de sokkal kíváncsibbá tett.

- Azon voltam, hogy meséljek neked néhány unalmas, seggfejes sztorit a levélszobából, de ezt látnod kellene. – A szavai úgy hangzottak, mintha célozna valamire, elővette a fekete IPhone- ját és legörgetett néhány listán. A névjegyei. – Nézd – mutatta nekem a képernyőt, nagy fekete betűkkel bukkant fel a ’Harry Styles’ felirat, alatta egy telefonszámmal.

- Hogyan?! – Már majdnem visítottam és kiragadtam a telefont a kezéből, elolvastam a számot újra és újra. Szórakozik velem?

- Azt mondta néha lóghatnánk együtt. Majdnem sírtam, esküszöm – mondta Louis tárgyilagosan és bólintott a fejével, ezzel megerősítve a dolgokat.

- Meg kellene adnod neki az enyémet! – Csiripeltem, nem tudtam elhinni, hogy Louis csakúgy megkapta ennek a fiúnak a számát. Louis megmozgatta a szemöldökeit, a kötekedés jelei megjelentek az arcán, amint megbökte a vállamat.

- Úgy tudtam nem kedveled Őt? – Kérdezte Louis gúnyosan, mire lemondóan megráztam a fejem.