The Fighter (Harry Styles fanfiction HU)

Kedves Olvasóim!

Jelentem vasárnap éjjel hazaértem, így már tudom hozni a részt és újból teljes bedobással visszatértem a blogger világba. Tudom  a részt tegnapra ígértem, de mennem kellett szórólapozni és este tízkor értem haza már nem volt erőm felrakni a fejezetet, de most itt van, remélem tetszeni fog. Köszönöm szépen az 52 rendszeres olvasót, a 36 pipát, az 5 kommentárt és a díjat! <3

A FB csoportot a napokban megcsinálom.

Jó olvasást! 

Nadia

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

5. FEJEZET

Befejeztük az ebédet, majd a műszakom is majdnem lejárt. Sosem kellett itt lennem hétvégeken vagy péntekenként, reményeim szerint nem hívnak be megint, mert azt nem hiszem, hogy jól kezelném.

- Üdv újra itt, babe – mosolygott rám Harry szemtelenül, amikor besétáltam a kórterembe. Egy orvos az eszközeit tisztogatta a másik oldalon egy mosollyal az arcán. Dr. Johnson.

- Szia – üdvözölt engem, majd rápillantott Harryre és vissza rám.

- Jó tudni, hogy kijöttök egymással – mosolygott halványan, az orvosi eszközeit bedobta a fiókba és felállt a székről. – Rendben Harry, holnap elmehetsz. Kérlek légy óvatos, ne igyál sokat és ne harcolj hétfőig. Értetted? – Utasította Dr. Johnson Őt és Harry bólintott a fejével.

- Lazán fogom venni. Kaphatok egy házi nővérkét vagy valamit? – Kérdezte szórakozottan és a szemei egy pillanatra az enyémekhez tapadtak.

- Szeretnél egyet? – Kérdezte az orvos, mire a szemeim tágra nyíltak.

- Nem, nincs szüksége rá – vágtam rá gyorsan és egy kis kuncogást véltem felfedezni Johnson szájából. Megforgattam a szemeim és kiengedtem egy mély sóhajt.

- Rendben. Be kell szkennelnem a papírmunkáját. Maradj itt, míg lejár a műszakod, kérlek – utasított, mire bólintottam és néztem őt, amint elhagyja a helységet.

- Mikor van vége a műszakodnak? – Érdeklődött Harry.

- Uh – pillantottam le a telefonomra. – Húsz perc – mondtam neki, majd leültem egy székbe a szoba sarkában.

- A közelben laksz? – Tett fel Harry még egy kérdést és én sóhajtottam. – Az Acres 81 szám alatt lakom, közel vagy hozzá? – Mosolygott rám és nem tudtam volna megmondani, hogy szuggesztív volt- e vagy sem.

- Igen – vettem egy levegőt. – Két tömbre onnan… Bently’s Place – mondtam vonakodva, a mosoly az arcán elárulta, hogy elégedett volt a válaszommal.

- Jó – pillantott körbe a kórterembe, amit kínos csend lengett körül. Mi a francnak nem tudtam csak simán elmondani neki hol lakom? – Um, a haverod Louis jó srác – nézett rám Harry, a szám kiszáradt, ahogy megláttam a fényeket a szemében.

- Segítőkész – nevettem magamon.

- Aha, megvan a száma. Hagyom neki, hogy megnézze a meccsem hétfőn… - halkult el, valószínűleg ezzel arra célzott én is menjek. Eljátszottam, hogy nem foglalkozom ezzel, a körmeimet piszkálgattam.

- Ez szép tőled, hatalmas rajongód – mondtam neki gyengéden és egy vigyor jelent meg a csodálatos arcán.

- Ki nem? – Mosolygott rám gúnyosan, mire szarkasztikusan bólintottam. Gúnyosnak lenni néha jó dolog, nem tettem neki szemrehányást. Már három napja a kórház csapdájában volt. – Ez, azaz ok, amiért a nővérkém lettél? Ők nyilvánvalóan ezért hoztak ide téged – a szavaira egy ütemet kihagyott a szívem. Kissé elpirultam a mondanivalóján és vettem egy mély levegőt.

- Nem tudom, de hajnali háromkor rohantam ki az ágyamból, légy hálás érte – emeltem fel az egyik szemöldököm, az alsó ajkát beszívta a fogaival.

- Oh, én… Én… - motyogta magának, mire megszólalt a telefonom, az ébresztőm jelezte ideje mennem. Kiengedtem egy megkönnyebbült sóhajt és felálltam a székből.

- Foglak még látni, Becca? – Kérdezte tőlem Harry és megrántottam a vállam.

- Valószínűleg itt nem, nyilvánvalóan. De nincs rá sok esély, hogy fogunk, nem azért mondom, hogy csalódott legyél – mondtam és kinyitottam az ajtót. Nem tudtam volna elmondani szeretek- e vele lenni, vagy sem. Faszfej volt és makacs, de mindig is imádtam, ahogy flörtöl, velem vagy csak mondd nekem valamit. A hangja olyan áskálódó és minden alkalommal, amikor megszólal, azt akarom, többet beszéljen. Ha már ennyi minden történik, egy egyszerű beszélgetés alatt mi lenne, ha kapcsolatot alakítanék ki vele. Csak szükségem van arra, hogy hazamenjek.

Kinyitottam a kulcsommal a lakásom ajtaját, hogy beléphessek, egy ásítás hagyta el a számat, mikor megpróbáltam behozni az élelmiszert. Berúgtam az ajtót, hogy becsukódjon és ledobtam a pultra, amit hoztam. Ez a hét izgalmas volt és felejthetetlen. Harry Styles, az első híresség, akivel találkoztam. Ezt az egész időt rövidnek éreztem, négy nap, de mindössze két órának tűnt. Kipakoltam a táskából és levettem magamról a nehéz kabátomat és a téli cuccaim. Szükségem van egy zuhanyra, vagy bármire, amitől elmúlik a stressz.

**

- Becca! – Felnyögtem, felálltam a pozíciómból az ágyon, a párnák a földre estek, mikor ezt megtettem. Ki a franc van az ajtóm előtt? – Becca! – Kiáltotta az ember újból és kimásztam az ágyamból, a talpam újból találkozott a keményfából készült padlóval.

- Mi az? – Csattantam fel, amint kinyitottam az ajtót meglátva Louist. Mosolygott, mint aki boldog, be volt bugyolálva sapkákba és sálakba. A viselete valószínűleg nem a kint lévő hideg miatt volt ilyen.

- A négyes csatornán van egy kis piszkos dolog! – Rohant be a lakásomba és bezártam mögötte az ajtót. Az ujjai a távkapcsolón matattak és bekapcsolta a televíziót. – Nézd, ott van! – Kiáltotta és a képernyőre figyelt. Összeráncoltam a szemöldököm, Harry arca ott volt előttem.

- Harry Styles végre hazajöhetett, forrásaink szerint túlélt egy hatalmas műtétet és szívrohamot. Styles a hétfői meccséig gyógyulgathat… - A nő csak beszélt és beszélt, amit már egy idő után nem is hallgattam. A figyelmem visszaterelődött Louisra, akinek a szemei a képernyőre tapadtak.

- Miért hazudnak? – Nyögtem fel, majd ledőltem a kanapéra. Még mindig álmos voltam és most nem tudtam ezen segíteni.

- Miről? – Pillantott rám végül Louis és megforgattam a szemeim.

- Soha sem volt szívrohama vagy hatalmas műtétje – magyaráztam Louisnak, mire ő megvonta a vállát.

- Meglepetté tesz, ha hazudnak valamiről – ült le mellém Louis a kanapéra, csendben voltunk egymás mellett, mire a szemem majdnem lecsukódott. – Becca, ez nem jó idő aludni. A fiúd a kamera előtt, most! – A hangja kiabálásnak hangzott, de normál hangnemben beszélt. Kinyitottam a szemeim és újból a televíziót figyeltem, a videó, amiben Harry volt a kórházban készült.

- A fiúm? – Kuncogtam.

- Shh! – Csapott rá a vállamra, mire bosszús lettem. Mi ez a megszállottság? A hírek váltakoztak és Louis visszacsúszott a kanapéra. Belesóhajtottam a párnába és a szemeim újból kezdtek lecsukódni a szöveten. Hallottam megszólalni Louis telefonját, mikor felpillantottam rá egy üzenetet olvasott. Pár perc csend után egy hatalmas, túlméretezett sóhajt hallatott.

- Most meg mi van? – Nyafogtam.

- El kellene mennünk valahova ma este – ajánlotta fel, de én elutasítóan morogtam. Túlfáradt vagyok. Nem mondhatja, hogy nem? – Nem rég nyílt egy új klub az Acres- en – próbált rábeszélni, de csak megráztam a fejem.

- Ki üzent neked? – Kérdeztem, mire az arca lefehéredett. – Teljeséggel olyan lehet, akivel menni akarsz… Talán Harry? – Kötekedtem és az arckifejezése elárulta igazam van. – Ne mondd, hogy… - Tartottam vissza a lélegzetem a válaszra várva.

- Um… Harry üzent nekem, hogy vigyelek el abba a klubba az Acres- en - ismerte be és felálltam a kanapéról. Harry Styles közvetve elhívott engem valahová… És azon vagyok, hogy igent mondják, azt hiszem.

- Mit mondott pontosan? – Felélénkültem felállva a párnámról és megragadtam a telefonját.

- Héj! Én fogom felolvasni, basszus. Most kezdek aggódni irántad. Először utáltad Őt most meg ez – a szemei visszatévedtek a kijelzőre.

- Sosem utáltam Őt! Ő csak… - Halkultam el, nem tudtam hova akarok kilyukadni a mondandómmal. Valójában sosem utáltam Őt. Csak nem kedveltem különösebben akkor. – És miért akar elmenni egy klubba, ha szó szerint most engedték ki a kórházból? – Gondoltam magamban, de hangosan is kimondtam, Louis csak megrántotta a vállát.

- Szia Lou, gyere már a klubba az Acres- en. Hozd el Beccát, kérlek xx – olvasta fel Louis a telefon kijelzőjéről, mire én magamban mosolyogtam. – Igent mondasz vagy nemet? Péntek este van, mi mást csinálhatnál? Hm? – Lökött meg.

Megforgattam a szemem és körbenéztem a szobán.

- Jól van, oké. Azt hiszem… - Sóhajtottam. – De most lépj le, szükségem van az alvásra.