The Fighter (Harry Styles fanfiction HU)

Sziasztok!

Köszönöm a 74 rendszeres olvasót, a 6 kommentárt és a 20 pipát! Imádlak titeket. Nagyon régen volt rész, nem keresek mentségeket, de most így tanév végére és nyárra kicsit fellendítem a dolgokat és újra nekifogok a fordításnak. Továbbra is tartsatok ki mellettem! Iratkozzatok fel, pipáljatok, terjesszétek a történetet. Köszönöm!

Nadia

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

8. fejezet

- Úgy érzem meg kellene néznem mi van vele – mondtam halkan, a lelkiismeretem kezd a legjobb részem lenni. Őrülten dühösen rontott ki innen, még csak most került ki a kórházból és már London utcáit rója így éjféltájt. 

- Nem, Becca. Haza kell vinnelek – Louis megszorította a kezem, mire válaszként felnyögtem, tudván, hogy igaza van. Mi a fasz nem stimmel Harryvel? Azoknak a srácoknak egyértelműen van vele múltjuk és egyáltalán nincsenek jó szándékaik. És az, hogy Harry így itt hagyott engem… Nem láthatta, ahogy Louishoz rohanok. A kintről áradó hideg szél felébresztette az ösztöneim és a szemeim meglepetten pattantak ki. Louis kabátja a vállamon pihent, míg a kezeink egymásba fonódtak, míg betessékelt a kocsiba.

- Becca – hallottam meg Harryt. – Jól vagy?  - Néztem a hang irányába levegőtől kifogyva, egy csapzott férfi rohant felénk rogynak tűnő göndör fürtökkel. A kezei véraláfutásosak voltak, a szemei engem figyeltek.

- Igen, jól van. Hagyj minket magunkra – csodálkoztam Louis ellenséges válaszán Harrynek, mivel nem tudta abbahagyni a beszédet erről az átkozott fiúról az incidenst megelőző egy óráig. Kezdett kitisztulni a fejem, s ezzel már tisztán tudtam gondolkozni. Bármilyen drogot is adott az a két srác nem a miatt romlott el a randink. Faszomba, abba kellene hagynom a gondolkodást ilyen jelentéktelen dolgokról.

Elfelejtettem lélegezni, amikor megéreztem Harry ujjait a kezemen. Valami miatt az érzéstől szinte lángoltam, a bizsergés kitörni készült a bőrömön keresztül. Felpillantottam az arcára, ami nem csak szimpla nyugtalanságot tükrözött. – Nagyon sajnálom, tényleg.

- Ez így jól van? – Nem tudom, mit kellene mondanom. Az imént még otthagyott a klubban félig tudatosan, miután még a szart is kiverte néhány srácból a szórakozóhelyen. – Fáj a fejem, szóval… - Megszorítottam Louis ujját, éreztem, ahogy felsóhajt. A kezei gyengéden érintették az enyémeket, majd lassan elsétáltunk Harry mellett. Néztem, ahogy végigsimít sérült kezével göndör fürtjein, mielőtt újra észrevettem volna a hatalmas súlyt előttem.

- Baszd meg, csak várj egy percet – Harry hangja enyhén rekedt volt, mire a fejem az irányába fordítottam. – Látni akarlak még. – Harry tónusa mélységesen drasztikus volt, míg Louis kiengedett egy elkeseredett kacajt. Lefagytam a szavai hatására, csak meg akartam érteni Őt. Az előbb az a katasztrófa a klubba és akar még látni? Elvakultam a haragtól, ami az emlékeimben villant fel. Harry- be beleszorult a levegő, a hátam mögé pillantott. Hallottam, ahogy néhány ember kiabál és a hangok egyre jobban hallatszódtak. Ez valami beteg vicc? Lesifotósok vannak a klub előtt Harry miatt?

- Nem tudom… - Azokra az emberekre pillantottam, akik épp arra vártak, hogy átkelhessenek az úton. A kocsik blokkolták az útjukat, hogy átkeljenek, de hamarosan már a mi oldalunkon lesznek, ezzel megállítva minket arról, hogy igazán fontos dolgokról beszélhessünk.

- Lou? – kérdezte Harry és a legjobb barátom felemelte a fejét ezzel neki szentelve minden figyelmét. – Küldd el sms- ben a számát, kérlek – mondta végül Harry, a lesifotósok léptei egyre hangosabbá tették a csendes éjszakát. Néztem Harryt, ahogyan eltűnik, a lábai gyorsan mozogtak, úgy szaladt, mintha tojna az egész világra.

- Vissza fogsz írni neki, ha megadom neki a számod? – Kérdezte Louis és kinyitotta az autó ajtaját előttem. Vállat vontam és megráztam a testem, figyeltem a zavarodottan a fejüket kapkodó paparazzikat. Néhányuk csinált rólam pár képet, amiken elmosolyodtam. Nem pózoltam egyiken sem. Miért fordít Harry annyi energiát arra, hogy bokszoló legyen? Sosem láttam még más bokszolót, akit üldöznek a paparazzik éjfélkor.

- Szerintem el kellene felejtened, úgy tűnik, mint aki nagy súlyt cipel a hátán… - Füttyentett fel Louis közönyösen, majd sóhajtva másztam be a kocsi ülésére. – De ezek ellenére még mindig akarom látni, ahogy harcol. Kaptam jegyet az első sorba, kibaszott szar – borult ki Louis saját magán, kuncogni kezdtem azon, hogy még mindig a megszállottja Harrynek a történtek után.

- Oké, megértem. Ő totálisan az eseted – húzta fel az egyik szemöldökét, miközben végigvezetett a nedves, kivilágított utcán. Felültem az ülésemben és Louis felé fordítottam a tekintetem.

- Hm, miért mondod ezt? – Csodálkoztam. Úgy gondoltam Harry a teljes ellentétem, vagyis majdnem. Harry mindenemet megijesztette és meghódította az elmém ugyanabban az időben. Megijedtem attól, hogy mit csinálhat, ha berúg. De imádtam a szemtelen mosolyát, amivel akkor lepi meg az embert, mikor jó kedve van. Alig volt olyan pillanat a kórházban, mikor boldog volt, ezek mindig elfelejtődnek.

- Rebecca? – Felnéztem Louis- ra és felnevettem. – Ahogy mondtam… - kacagott. – Mind a ketten dögösek vagytok és nincsenek kétségei afelől, hogy kedvel téged – informált engem, mire megráztam a fejem. Harry nem kedvelt engem, úgy nem. Talán tetszik neki a testem, de alig ismer. Ha jó parti után keresgélt volna, benne lettem volna. De nem azután, ami történt, vagy talán mégis. A testemnek szüksége van valamire, ami felrázza. Szükségem van egy férfira, valakire, aki kielégíti az igényeim, vagy akivel egy párt tudok alkotni. Az, akinek át kell vennie a vezető szerepet lehet, hogy Harry, de az is lehet, hogy nem.

***

A lábaim szinte suhantak a kemény fapadlón, amint kiléptem a zuhanyzóból. A tegnapi nap elmebeteg volt és nem akarok még egyszer ilyet megtapasztalni. A fejem még mindig dobogott attól a valamitől az italomból és a zene nem hagyta abba a dübörgést a füleimben.

Szombat volt és az utolsó nap, amikor munkába kellett mennem az szerdára esett. Ez a program csak három hónapra érvényes és vége, ennyi volt. Szeptember egyre jobban közeleg és vissza kell ülnöm a nyeregbe, beköltözni újra a kollégiumba. Ez az elgondolás még hamari, de észben kell tartanom. Az egyetem formázza a jövőm.

Harry szemszöge

- Jó reggelt, Harry – köszöntött a nő a csekkolásnál, mire én válaszként csak fújtattam. Felemeltem a tornatermi kártyám és követtem a megszokott rutint bejutva arra az átkozott helyre. Le vagyok szerződve ezzel az edzőteremmel és muszáj itt lennem, amikor Londonban ragadok és hogy őszinte legyek ez a legrosszabb mindközül.

- Harry? Nem kellene itt lenned hétfőig – elfordítottam a fejem, hogy megpillantsam a kíváncsi edzőm, Jake- et, zihált a levegőhiány miatt és az izzadtság ott csillogott a bőrén.

-A tervek változtak – ledobtam az edzőtáskám és letöröltem az izzadtságom. Kibaszottul nem fogok hétfőig várni, hogy elkezdjem a gyakorlást. Ez az első visszatérő harcom és az élen kell végeznem. Nem érzem magam betegnek, az emberek a kórházban buták, és én csak már New Yorkban akarok lenni.

- Nem dolgozhatok veled Haz. Én…

- Nem is kell – egy arrogáns mosollyal ajándékoztam meg, míg megkötöttem a kendőt a fejemen. El kellene kezdenem futni, olyan gyorsan amennyire az erőm engedi. Jake szemei féltőn tapadtak rám, de megpróbáltam kizárni és visszatértem a tornaterembe. Az emberek lihegni kezdtek a látványomra, előhalászták a telefonjaikat, hogy képeket készítsenek, mint holmi zaklatók. Őszintén nem értettem ezt. Attól, hogy jóképű bokszoló vagyok még nem kellene ott lennem minden magazin címlapján és fotósorozatain.

Szorosabbra vettem a kötést a fejemen és leellenőriztem az időt. Egy sms- t pillantottam meg Louis- tól mellékletként csatolva egy telefonszámmal. Szent szar, megadta nekem a számát? Totálisan elbasztam a tegnap estét Zayn miatt. Kibaszott Zayn Malik és Niall Horan. Nem úgy néztek ki végül, akik többé képesek lesznek járni ezután. Azok a faszok.

A fejhallgatót a fülemhez emeltem és a taposómalomhoz álltam. Elindítottam a szokásos dalokat a lejátszási listámról. Valami, ami Beccáról szól, csak arra késztet, hogy még többet akarjak. A hosszú haja és barna szemei valahogy kábulatba ejtenek. Nem tudok megállni abban, hogy arra a kibaszott lányra gondoljak. Ő volt az első ember, akit megpillantottam, amikor felébredtem a kórházban és Ő az első lány, akivel fel akarok ébredni egy kicseszett éjszaka után. Faszomba, nyugodj le.